Előírták, hordani kell, nincs mese. Hogy a COVID-19 vírusjárványra hivatkozva kötelezővé tett maszk-viselés mennyiben segíti egészségünk megőrzését, azt mindenki döntse el maga. Az viszont tény, hogy az arcunk nagy részét eltakaró maszkok a siket és hallássérüléssel élők amúgy sem egyszerű kommunikációs helyzetét igencsak megnehezíti. Az ember leleményes, az élet – vírus ide vagy oda -, folyik szépen tovább kurta-furcsa medrében, így arra is találtunk megoldásokat, hogyan cselezhetjük ki az elmúlt hónapokban mumusként emlegetett arcmaszk okozta kommunikáció nehézségeit, vicces vagy éppen bosszantó félreértéseit.
ABLAK A MASZKRA!
Bírjuk a leleményességet, így az orr- és száj környékét mutató, plexi berakású, amúgy textil arcmaszk nyugodtan indulhatna bármelyik nemzetközi termék nagydíj versenyen. Az átlátszó maszk ugyanis amellett, hogy védelmet nyújt, engedi szabadon látni a száj mozgását és az arc teljes mimikáját. Miután a hagyományos arcmaszkok a hangok áramlását és a hangfrekvenciát is negatívan befolyásolják, a plexi arcmaszk tulajdonképpen tökéletes megoldást jelentene a hallók és hallássérültek számára egyaránt.
ELJÖTT AZ IDEJE A VEZETÉK NÉLKÜLI KIEGÉSZÍTŐKNEK
A hallókészülékeinket alapvetően elegendőnek szoktuk gondolni hétköznapi életünk trendi – és végtelenül hasznos – kiegészítőiként, de aztán jött 2020… Ez az év mindent, úgy, ahogy csak van, fenekestül felforgatott, egyben rá is világított eddig talán érdemtelennek tűnő dolgok fontosságára. A vezeték nélküli hallássegítő eszközök is egy picit ide tartoznak, hiszen a hallókészülékünk biztonságában már nem is feltételezzük, mennyi pluszt adhat hozzá hallás- és életminőségünkhöz.
• Phonak Partner Mic │ Pulóverre, gallérra, csíptethető mikrofon, amely elősegíti a kisebb távolságból és nagyobb zajban történő beszédértést. Közvetlenül kapcsolódik a Marvel és a Paradise hallókészülékekhez, így további közbülső eszközök nélkül hallhatjuk privát konyhafőnökünk utasításást a vasárnapi nagybevásárlás során, hogy milyen almát válogassunk a almáspitébe. Ha a Partner Mic életünk párjának blúzán díszeleg, többé nem foghatjuk a maszkra, ha két kiló alma helyett két darabbal a kezünkben jelenünk meg előtte.
• Phonak TV Connector │Lévén, hogy a hideg idő és a vírushelyzet csomagoltak és maradtak nekünk sem hagytak túl sok választást, azon kívül, hogy éppen a fotelból vagy a kanapéból nézzük kedvenc Netflix sorozatunkat. De ha már moziba nem megyünk, miért ne jöhetne a mozi hozzánk? A TV Connector egy egyszerű "plug and play" megoldás, amely sztereo minőségben továbbítja a megkülönböztetett beszéd és zenei hangokat Marvel vagy Paradise hallókészülékeinkbe. Minderre 15 m-es távolságig és korlátlan számú hallókészülék esetén képes.
DE HA A TÁVOLSÁG ÉS A ZAJSZINT TOVÁBB NŐ!
Azokban a helyzetekben, amikor a nagy zaj vagy a távolság gátat szab a hallásnak, a hallókészülék önmagában sokszor már nem elég. Ilyenkor jön szelek szárnyán a Roger okosmikrofon, ami a Marvel és Paradise hallókészülékekhez közvetlenül csatlakoztatható (közbülső streamer és külső vevőegység nélkül) Három okosmikrofonunk különböző helyzetekre nyújt megoldást. Maszk viselése mellé kifejezetten ajánlott.
• Roger Pen │ Akár egy toll: kicsi, kényelmes, trendi és 10 méteres távolságon belül, akár 8 órán keresztül biztosítja két ember között a zavartalan beszélgetést. Baráti összejöveteleken folytatott beszélgetéshez, tévénézéshez, otthon vagy autóban tökéletes társ, ráadásul diszkrét és a színe is menő. Nyakba akasztható, ingre, gallérra csíptethető, vagy ingzsebbe is helyezhető, így a gesztikulációt vagy az egyéb teendők végzését sem befolyásolja.
• Roger Select │Pici, kerek és lapos, de mégsem UFO. A tiszta hangzást viszont nagyobb baráti találkozók, közös, akár éttermi ebédek során is kompromisszumok nélkül biztosítja, de az autóban is megbízható útitárs. Egy feltöltéssel 8 órán keresztül bírja és 10 méteres távolságból képes gyűjteni, majd közvetlenül a hallókészülékbe streamelni a zajtól megszűrt hangokat.
• Partner Mic II │A RogerDirect technológiának köszönhetően ez a mikrofon is egyetlen gombnyomással párosítható a Marvel hallókészülékekhez, ráadásul 16 órán keresztül állja a sarat és 20 méteres körzetből biztosítja a kényelmes hallást. Ezt a készüléket leginkább az aktívan dolgozó felnőttekre specifikálták, hogy a többszereplős megbeszéléseken, előadásokon vagy nagyobb társasági események során is biztosítsa a gondtalan és pontos hallás élményét.
„MASZK-PROGRAM” A PHONAK HALLÓKÉSZÜLÉKEIBEN!
Kérje meg audiológusát, hogy hallókészüléke programjai közé vegyenek fel egy úgynevezett „Maszk Programot”, amely azokat a hallókészülék-beállításokat tartalmazza, amelyek ideálisak azokban az esetekben, amikor beszélgetőpartnere maszkot visel. Így, amikor fogytán a hűtő tartalma és eljön a bevásárlás ideje, hallókészüléke egyetlen gombnyomással átállítható a Maszk Programra, hogy biztosítsa a zavartalan kommunikációt a maszk viselése során is.
KÉRDÉSED VAN A PHONAK HALLÓKÉSZÜLÉKEKKEL ÉS VEZETÉK NÉLKÜLI KIEGÉSZÍTŐKKEL KAPCSOLATBAN?
Ha érdekelnek legújabb készülékeink, vagy csak néhány beállítást eszközölnél hallókészülékeden, vedd fel a kapcsolatot audiológusoddal!
Audiológiai szaküzletek ITT